Új dekorációk a fürdőszobánkba

Azzal kell dekorálni, amink van... - olvastam egy angol nyelvű blogon nemrégiben, és egyet értek. Jelenleg a fürdőszobánkat szeretném kicsit felfrissíteni. Én az abszolút egyszerű, sokszor inkább minimalista stílust szeretem, ami letisztult, kevés csecsebecsével, kevés porfogóval párosul. Ennek ellenére mégis az egyik kis fali fürdőszobaszekrényemre szerettem volna valami kis díszt készíteni. 
Ehhez három olyan hozzávalót használtam, ami "csak úgy volt otthon" : egyrészt fehér kagylókat, egy Balatonból kihalászott kagylót és némi apró szappant. 
A fehér kagylókat először is beletettem egy szebb alakú dunsztosüvegbe. A balatoni kagylóból lett a szappantartó, kicsit kilóg belőle, de azért tartja. A kis szappanok különféle termékminták, kis ajándékok voltak, amiket külföldről hoztak nekem szuvenírnek, sőt, valamelyik egy szállodának az ingyenes szappanja, amit elhoztunk a fürdőszobából, mivel nem használtuk el. Nem tudom, ez etikus-e, de talán megbocsátható. Biztosan ismeritek ezeket a kis szappanokat. Ezeket szoktam a ruhák mögé a szekrénybe dugdosni, hogy jó illatú legyen a szekrény. Na most előhalásztam néhányat, de még nincs meg mind azt hiszem!

Ha valaki tud szappant készíteni (nekem egyik álmom), az nagyon nagy nyereség, mivel a különféle adalékokkal készített kis szappanok fantasztikusan mutatnának ilyen módon is. De így is elégedett vagyok, mert ezek a fehér és a púderszínek különféle árnyalatai nagyon jól illenek a fürdőszobánk világos bézs, ill. homokszínű csempéjéhez (képek később).








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails