Ikeás cserép átváltoztatása


Sziasztok! Ma ismét egy igen egyszerű, kevés eszközt kívánó alkotást szeretnék bemutatni nektek.
Amint a kép is mutatja, volt egy Ikeás cserép az íróasztalomon, de valahogy nagyon unalmasnak találtam. Ezért kitaláltam, hogy kifestem. Mivel nem sok akril festékem van, ezért a lehetőségek közül a világos piros tűnt a legjobbnak: a kész mű még így is visszafogott hatást kelt, én ugyanis nem szeretem a túl giccsesnek tűnő dolgokat. Tehát fogtam egy kis ecsetet (azt hiszem 2-es méret) amilyet a gyerekek az iskolában használnak, és szép sormintákat készítettem a cserépre, anélkül hogy a virágot kiültettem volna belőle, inkább kicsit összekötöttem a leveleit egy zsineggel, hogy ne zavarjanak.
Nem baj, ha a sorminta nem egyenes teljesen, nem tökéletesen pontos, mivel pont az a lényeg, hogy egyedi, utánozhatatlan tárgy az amit alkotunk. Amíg a kisbabám aludt kész is lett a sorminta. Miután megszáradt, dekupázs lakkal vastag (10-es) ecsettel sávokat festettem rá, hogy sávokban fényes legyen. Ez ugyan nem lett túl feltűnő díszítés, de legalább kipróbáltam.
Azt hiszem ennyi volt az egész. A végeredmény: a férjem megkérdezte tőlem, hogy "Ezt is a Lidl-ben vetted?" Nem, mondtam, ezt én készítettem:) Neked is sok sikert! Küldjél képet, ha sikerült szépet alkotni!
Íme a képek:
Ilyen volt
Festék, ecset
Dekupázs lakk


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails