Ruha újrahasznosítás

Egy kis kék kötényruha porosodott a szekrényemben, immár kb. 15 éve. Sohasem állt jól rajtam, csak annyira megtetszett az egyik kolléganőmön, hogy én is vettem egyet. Hát igen, így van ez.
Nem véletlenül mondja a Biblia, hogy ne kívánd... a felebarátod szoknyáját, például..
Szóval. Megpróbáltam elajándékozni, de akinek adtam, visszaküldte, hogy neki sem áll jól. Úgyhogy mivel felsőrész hiányban szenvedek a kisbaba érkezése óta, gondoltam, megpróbálok valamit sajátkezűleg alkotni belőle.
Először is levágtam a kötény részét,
az alsó részt összevarrtam, a gombos részt levágtam róla,
a mellékelt ábra alapján formára vágtam,
összevarrtam az ábra szerint,
végül a derekánál gumiroztam. Ennél a ruhánál egymástól kb. 2 cm-re varrtam a gumiscérnával, hogy ne legyen túl sűrű. Amúgy kb. 1 cm-t szoktam hagyni a sorok között csak. A gumirozás úgy történik, hogy a gumis cérnát kézzel felcsavarod alsószálnak, felső szálba pedig a ruha színével megegyező, vagy tetszés szerinti cérnát teszel. Ezután sima hosszú öltéssel kezdesz varrni, a szálerősséget előtte másik anyagon kipróbálod, hogy ne legyen túl erős. A varrás elején oda-vissza varrással erősíted meg a varrást, a végén is, és én még a kilógó gumis cérna szálakat a sor két végén össze is csomózom a következő sor kilógó végeivel. Az anyag színén kell varrni, nem a fonákján, ez fontos. Körülbelül ez a darázsolás leírása. Tetszés szerinti sortávolsággal varrsz, általában azokon a ruhákon amiket az üzletekben lehet kapni, olyan 1 cm-es sorok vannak. De laza anyagoknál nekem tetszik a ritkább sor is.
Ez az anyag nem foszlik, ezért a beszegésével nem bajlódtam, egyedül a nyakrésznél.
A végeredménnyel még nem vagyok elégedett, de arra jó, hogy egyszer-egyszer felvegyem, amikor megyünk sétálni, és nem utolsó sorban sok tapasztalatra is szert tettem.
Íme egy - két kép:

  


 

Zsugorkafólia fülbevaló indiai mintával

Ma nagy bosszúság ért: nem találom egyik kedvenc sajátkezűleg készített gyöngyös fülbevalóm egyik párját! Viszont megtaláltam egy régebben készített fülbevalómat: zsugorkából, azaz zsugorkafóliából alkottam. Ez volt az első találkozásom ezzel a technikával, és meg is rekedtem a kezdő szinten. Egyszer majd jó lenne továbblépni, mert van benne fantázia. Na szóval. Áttetsző zsugorkafóliám volt, és fekete alkoholos filccel rajzoltam rá a mintát, de nem szabad kézzel, hanem egy magazinnak a borítóján talált mintára tettem rá az áttetsző fóliát, átrajzoltam a mintát, és kész. Ja persze előtte a fóliát méretre vágtam, jó nagy kört, mert ugye össze fog zsugorodni a sütőben. Lyukasztógéppel megcsináltam a függeszték helyét. Arra, hogy mennyi ideig sütöttem már nem emlékszem, valahol a neten találtam leírást, és úgy csináltam. Mikor szépen összezsugorodott és a szélei is elvesztették az élüket, akkor kész lett. Már csak a függesztéket kellett beletenni, és kész is a gyönyörű indiai mintájú fülbevaló.

Polóból nyaklánc - saját verzió.2

Igen, kicsit leragadtam a polónyaklánc témakörnél... Ezt a halvány rózsaszín nyakláncot is egy polóból készítettem, méghozzá ajándékba egy barátnőmnek. Ezután kétszer is meg fogom gondolni, hogy elunt, esetleg hibás polómat kidobjam-e? Az a fantasztikus ezekben az egyszerű kiegészítőkben, hogy igazából nem kerülnek pénzbe, ha tényleg hasznavehetetlen ruhát hasznosítunk újra, és ezért ha csak akár egyszer is hasznát vesszük, már megérte. A kreativitás öröme pedig garantált, hiszen ennek az ötletnek is végtelen változata van.
Elkészítés: A poló szegélyeit, varrásait eltávolítom, és csigavonalban egy jó hosszú szálat vágok, kb. 1 cm széleset, nem baj ha valahol vékonyabb-vastagabb. Utána három egyforma hosszú szálat vágok le, ezeket a végüknél összecsomózom, a csomót egy fiók segítségével megfogatom, és elkezdem fonni. A végére szintén csomó kerül. Utána összeigazítom a láncokat tetszés szerint, hátul megkötöm egy kis anyag segítségével. Én szeretek kis kakastarélyt/bojtot hagyni a nyak mögött, hátul, de ha valakinek az túl bohó, akkor vonja be a csomót anyaggal, dolgozza el. És kész is az új nyaklánc, amit biztosan nem hagynak szó nélkül!


Maxi ruha egyszerűen

Giannina Lezcano neve ismerősen cseng valakinek itt Magyarországon? Én még sosem hallottam a fiatal hölgyről, egészen addig, amíg rá nem akadtam a www.giannyl.com-ra. Ezt a maxiruhát biztos hogy alapvető varrási tudással is el lehet készíteni, nézd meg a videót, nagyon egyszerű!

Mézszínű, egyszerű fülbevaló

A mai napi termés eddig: egy mézszínű üveggyöngy fülbevaló! Egy ilyen kis apróság elkészítése valóban nem több 5-10 percnél (fényképezéssel együtt:). Azért szeretem ezeket az egyszerű fülbevalókat, mert bármerre járok - illetve jártam a kisbaba születése előtt - szép gyöngyökből elég volt egy-két darabot venni, és már kész is a látványos fülbevaló. Kell hozzá két akasztó, két kis szerelék huzal, aminek a vége le van zárva, és a gyöngyök, valamint eszközök, ahogyan a képen látszik.
Szerintem érdemes beruházni két ilyen kis szerszámra, bár én a férjem mini szerszámkészletét használom. A függeszték pedig ezüstből is kapható már, tehát még az sem lehet kifogás, hogy allergizál. Az alsó képen látható gyöngyök csak illusztráció, az eredetieket elfelejtettem lefényképezni...

WC papír guriga faldísz

Na ez egy érdekes, könnyen elkészíthető project - és elképesztően látványos, és modern. Szóval tökéletes. Már elkezdtem gyűjteni a gurigákat hozzá... A lényeg, hogy a gurigát be kell hajtani, ollóval kb. másfél centis karikákat vágni belőle, utána apránként összeragasztani a karikákat (közben hogy a száradás alatt ne essen szét, teregető csipesszel összefogatni). A kész művet azután egyszerűen szögre lehet akasztani. A szöget fehérre (vagy a fal színével azonos színűre) lehet festeni, és akkor még az sem fog látszani.
Az a jó, ha kicsit hosszabb szöget használunk, és a dísz egy-két centiméternyire eláll a faltól, mert így a fény-árnyék hatás jobban érvényesül.
Úgy vettem észre, hogy az olyan fajta guriga az igazán jó ehhez a projecthez, aminek a belseje fehér papírral van bevonva.
Ezekben az egyszerű ötletekben az a nagyszerű, hogy minimális ráfordítást igényelnek, szinte csak az időt kell hozzá megtalálni. Viszont ha az ember megunja, bármikor átcserélheti egy másik fali díszre.
Íme a képek:




Tortapapír dekoráció

Nemrég találkoztam az interneten ezzel az ötlettel, és nagyon megtetszett, mert látványos, egyszerű, és nem utolsó sorban nem túl drága! Születésnap, esküvő szép dekorációja lehet: tortapapírt kettéhajtva ráragasztani egy madzagra, és kész is a helység ünnepi öltözéke!

    

Pólóból nyaklánc - saját verzió!

Végre elkészítettem a pólónyaklánc saját verzióját. Ehhez kétféle póló anyagot használtam, egy szürkét és egy világoskéket. Sima hármas fonással összefontam őket, majd a végére csomó került. Direkt hagytam egy kis anyagot a végén, és nem is dolgoztam el, bár el lehetett volna, azért, hogy egy masni, vagy inkább bóbita szerűség kerüljön hátulra a nyakra, ami feltűzött hajnál aranyosan néz ki.
De ami a legizgalmasabb ebben a projectben, hogy már le is teszteltem! Vasárnap egy kerti bográcsozásra voltunk hivatalosak, és ebben a nyakláncban mentem el, bár a férjem figyelmeztetett, hogy nem egy egyszerű darab (ezúttal), ami a nyakamban lóg:) . Na de mindenképpen kiváncsi voltam a reakciókra, jó mókának igérkezett, és valóban: a meghívottak egy része szörnyülködött, egy része óvatosan barátkozott a látvánnyal, viszont egy két rajongó elismerést is begyűjtöttem, ami felülírta a többit.
Szóval megérte, és ami azt illeti, nekem viszont nagyon tetszett! Mivel az egyhangú farmer-póló szetthez nagyon jól állt és színben, stílusban is jó volt az összhatás.
Szóval, ha van bátorságod (és tetszik is ez a stílus), akkor nosza! Csináld utánam!:)






Pólóból nyaklánc 2

Keresgéltem a világhálón, vajon másnak is eszébe jutott-e, hogy elunt pólóját nyakláncként hasznosítsa újra?
Össze is gyűjtöttem azon melegében néhányat, az érdekesség kedvéért, és persze a tovább inspirációért:
 


 




Pólóból nyaklánc

Még egy ötlet a feleslegessé vált póló, pólóanyag felhasználására. Újrahasznosítás, méghozzá igencsak fantáziadúsan és fiatalosan, ugyanarról a honlapról.
Egy narancssárga jersey felsőrész két levágott hosszú ujjából készül az első adag nyaklánc.
Így néz ki a kész mű:

Tehát az elkészítés lépésről lépésre:
Ez egy kislány pulóver két ujja, bőséges mennyiségű anyag:
Keresztben csíkokra vágjuk:
Így kis jersey karikáid lettek. Hurkold át őket a következőképpen:
A felsőt húzd át a karikán, és aztán húzd balra:
Húzd meg szorosra, így tehát egy kis csomó keletkezik.
Ezt ismételd, és mindig ugyanabba az irányba húzd a csomókat.
Készíts annyi szálat amennyit szeretnél, különféle hosszúságban, és kösd őket össze.
A végeredmény. Egyedi, avantgárd, bohókás, újszerű... kinek mi.

És íme bátorításul egy vélemény az újrahasznosított, egyedi ruhadarabokról:

„A modern divat egyik legújabb trendje a rekonstrukció. Ironikus, hogy ma úgy tűnhetünk ki legjobban a tömegből, ha valami régi göncöt dobunk magunkra – átszabva. A divatipar szeszélyes, ámde egyvalami mindig eladható: az egyediség lehetősége, és ebben a személyre szabott viselet áll az első helyen. Legyen alternatív szubkultúrák jellegére szabott vagy menő logókkal kiegészített – az ilyen ruha garantált vonzerővel bír.”

Fehér póló átalakítása

Ma egy külföldi honlapon talált ötletet szeretnék bemutatni. Azért tetszett meg ez a leírás, mert tényleg nagyon látványos a végeredmény és láthatólag egyszerű eljutni a kívánatos végig.:) Ezt a fajta fodor szerű rátétet lehet másként is variálni, féloldalasan, kisebb csokrokba szedve, más színt is belevarrva, gyöngyökkel is még tovább díszítve, stb. Jó példája a régi ruhadarabok átalakításánának egy lehetőségére.
Két egyszerű fehér pólóból készül egy darab szép, nőies, különleges póló.
Íme a képek és a leírás:

"Két egydolláros póló (T-shirt) még sosem nézett ki ilyen jól:


1. számú póló:

Először is, a V-kivágást körbevágtam, rövidebbre vágtam az ujjakat, és bevettem a derekából, hogy nőiesebb legyen. (Ez a póló egy férfi S méret volt.)


2. számú póló:

Ez egy férfi XL-es volt. Ebből 65 db. kétrétű kört vágtam ki, kb. 4-5 cm-eseket. (Nem tökéletes köröket)



Ezután duplán véve a köröket, a megfelelő helyre tűztem őket az 1. számú pólóra, gombostűvel.


Végül mindet felvarrtam cikk-cakk öltéssel, varrógéppel. Ez a rész volt a leghosszabb időben.



Valami ehhez hasonló felsőrészt kerestem, és csalódva tapasztaltam, hogy nem lehetett kapni, csak nevetségesen drágán. Mit csinálsz akkor, ha a ruhatáradból hiányzik egy lényeges láncszem? Elkészíted sajátkezűleg! ---"



forrás: http://sisters4saymoreismore.blogspot.com



Hiba történt a modul működésében

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails